2013. augusztus 29., csütörtök

First Chapter



Nem jó, nagyon nem jó új diákként kezdeni a gimnázium harmadik évét. Ezt úgy mondják az emberek mintha egy ruhadarabról beszélnének, pedig Adolfine Bane, nem egy ruhadarab. Sokkal több annál. Az iskola előtt két nappal érkezett Californiába, és máris mindenki az új lányról beszélt. Csak az anyját ismeri közelebbről a városból, akihez két évente költözik két évre. Az édesapjával sokkal szorosabb kapcsolata van, nem is csoda, hisz' ő nevelte fel. Együtt járták az erdőket, völgyeket, kisebb hegyeket, csak úgy, hobbiból. Különös beszélgetések folytak köztük. A lánynak többször is megfordult a fejében, hogy a beszélgetés inkább haditervek kidolgozása, vagy az állatok viselkedésének tanulmányozása. Sokat beszélt neki a gyógyításról, arról, hogy a régi mondák szerint hogyan gyógyították meg a rászoruló állatokat. Ezek nem átlagos apa-lánya beszélgetések voltak. Oda haza minden más volt. Amint leszállt a gépről, már akkor érezte a szívében tátongó lyukat, ami a hiányt jelképezte. Az apja búcsú szavai hangoztak a fejében: "Ne felejtsd el hogy szeretlek, Ad!"

•Adolfine• 
Miután leszállt a gépem és átvettem a csomagjaimat, elindultam a parkolóba, ahogy azt anyával megbeszéltük. Szemüvegemet feltoltam a fejem tetejére és ezzel a mozdulattal a hajamat is eltüntettem a látómezőmből. Csak bolyongtam az autók sokasága között, miközben szememmel anyám jól ismert autóját keresve.
Már kezdtem feladni a parkoló közepe felé, és kezdett eluralkodni rajtam azaz érzés hogy megfeledkezett rólam, amikor hangos duda szót hallottam. Tekintetemet leemeltem telefonom kijelzőjéről, és azonnal elnevettem magam anyám integető alakját figyelve.

- Nagyon jó döntést hoztál szívem, remélem tudod. - ölelt át anya amint az autójához vittem a utazótáskáimat.
 - Remélem így lesz. - motyogtam majd bepakoltam a csomagtartóba és az anyósülés felőli ajtóhoz mentem.
- Olyan sok mindent akarok csinálni máris! Elég baj hogy ilyen kevés időnk van! Meg is van! Kikérlek egy hétre az iskolából! - csapta össze a tenyerét izgatottan.
Annyira örült hogy végre itt vagyok vele, annyira jó volt látni hogy boldog és ez engem is megmosolyogtatott.
- Egyszerűen imádni fogod ezt a helyet! Alig várom hogy elmenjünk városnézésre és vásárolgassunk! - folytatta még mindig izgatottan miközben gázt adott.
- Anya. - csitítottam. - Vegyél azért levegőt is.
- Persze, kincsem.Persze. - mélyet sóhajtott és újra folytatta. - Mit szeretnél jobban? Haza menni, vagy..
- Haza! - szakítottam félbe gondolkodás nélkül.
 - Rendben van. Imádni fogod Dereket és Colton-t!
- Hány éves Colton? - kérdeztem a "bátyámról".
- Jaj, ugye tudod hogy ő nem a vér szerinti fiam? - somolygott kedvesen.
- Idősebb nálad. Ő már főiskolás, kicsim.
 - Nem azért kérdeztem. - ráztam meg a fejemet. - Csupán érdekelt a kor különbség.
Pár percen belül leparkolt egy hatalmas kapu előtt, amit már majdnem teljesen benőtt valamilyen futónövény. Kiszálltam, és szememmel kerestem a kaput, de nem találtam sehol.
- Erre, Ad! - szólt anya édeskés hangja.
- Nem itt laktunk két éve. - néztem meg jól a nálam fél méterrel nagyobb kovácsoltvas kaput.
- Nem, tényleg nem. Ez itt Derek háza. Ragaszkodott hozzá hogy ide költözzünk.
Bent az udvaron amit azonnal észrevettem a medence volt. Egy hatalmas földbe vájt medence. Aztán megcsodáltam a gyönyörű sövényt, a néhány fát, amik a kert sarkában voltak ültetve, a csodaszép pázsitot, majd az üveg ajtót, amiből majd nem az egész fal állt. Úgy nézhettem ki mint egy turista, aki soha nem látott még ehhez foghatót, mert az csak földbe vájt házakban lakhat vagy barlangban..
- Ez a hátsó bejárat. - kuncogott anya, amint látta elcsábított fejemet. - Majd hozzá szoksz, ne aggódj. - megpaskolta a vállamat és beljebb tolt a házba.
- Te egyenesen a paradicsomba hoztál. - suttogtam.
- Nem én, Derek. Derek! - kiáltotta újra az említett férfi nevét.
Szinte észre se vettem, és már előttem is állt. Komolyan nem tudom honnan került elő. Lehet elbambultam, vagy annyira gyönyörködtem a ház belsejében is, hogy teljesen megfeledkeztem mindenről, és lehet hogy percek teltek mióta beléptem a házba. Rámosolyogtam és a kezemet nyújtottam felé.
- Adolfine Bane.
- Derek McFarland. - fogadta el és megrázta a kezem.
Ahogy hozzá ért a bőrömhöz..olyan érzés volt, mintha az áramot fognám. Nem sokkolt mégis volt valami..valami amit nem lehetett nem észre venni. És nem, nem arról a 'Szerelem első érintésből' dologról beszélek..  
Lehet kosarazott. - adtam egy értelmes választ magamnak.
- Sokat mesélt rólad édesanyád. - somolygott. - Remélem jól fogod érezni itt magad. - mutatott büszkén a háza belsejére. - Apropó, a csomagjaid?
- Megyek behozom őket. - mondtam kissé zavartan és már fordultam is az ajtó felé.
 - Hagyd csak. - legyintett egyet a kezével. - Colton! Derektől egy fejjel alacsonyabb srác rohant le a lépcsőn, amint észre vett, hirtelen lefékezett a végében.
- Üdv! - biccentett felém.
- Colton, ő itt Adolfine. Segíts neki behozni a bőröndöket. - avatta be a részletekbe Derek.
 - Á! Már vártunk hugi! - nevetett miközben bele boxolt a vállamba.
- Megoldható hogy ezt, ne csináld? - mondtam neki óvatosan, igyekezve elrejteni a haragomat, miközben  ki mentem mellette a hátsó ajtón. _________________________________________________________________________________________

Halihó Readers!:) Igyekeztem ahogy tudtam. Nagyon remélem hogy meg felel ez is egy első résznek. Mivel első rész több nem telt tőlem. Nagyon remélem hogy tetszik a kinézet és az új fejléc. Mivel nem tudtam a régitől sem megválni, egy kép modulként raktam fel, ami azonnal a fejléc alatt látható. :) Köszönöm Szépen a két feliratkozót, és az Első Díjamat, amit az arra készített Oldalon megtalálhattok. A blog frissülni fog folyamatosan, ugyanis még ez nem végleges kinézet.
Nagyon remélem hogy sikerült egy kicsit elterelni a figyelmeteket a közeledő rémálomról.:) Röviden ennyi. Hamarosan jövök! xoxo.H

1 megjegyzés: