Second Chapter

-  Ad! - hallom ismét anyám hangját az ajtó mögül. - El fogsz késni! Kelj fel!
-  Fent vagyok. - szóltam lazán vissza miközben fejemre húztam a takarómat.

Sosem voltam a korán kelés híve, mindig is szerettem sokáig aludni, vagy lustálkodni ahogy minden korombeli fiatal. Csakhogy a szüleim nem korombeli fiatalok. Apa sosem erőltetett semmit és sosem dörömbölt iskolai reggeleken az ajtómon. Mindig azt mondta "A hibájából tanul az ember.", és ezzel el volt intézve minden. Persze, nehogy tökéletes legyen a világ, az egyik szülő mindig a másiknak az ellentétje, és én mondom, nagy szerencséje van annak akinél ez nem így van.
Egy hatalmas sóhajjal fejeztem ki pihe-puha ágyamnak azt, hogy máris mennyire hiányzik, majd ezt követően a fürdő felé vettem az irányt. Egész hamar megszoktam a fekete és fehér csempével kirakott, saját fürdőszobámat, ahogy anya is mondta. Hű szokásomhoz híven, most is a tükör elé álltam és magamra néztem, majd egy hatalmas mosoly kíséretében próbáltam erősíteni az önbizalmamon.
A reggeli teendők elvégzése után, visszatértem a szobámba ahol rendbe szedtem az ágyamat és felhúztam a redőnyt. Miután megcsodáltam mennyire gyönyörű korán reggel is Beacon Hill, a szekrényemhez sétáltam és kivettem egy kék, kézhajlatig érő pulcsit, egy kockás szoknyát fekete testnadrággal majd elővettem a kedvenc őszi fekete magassarkúmat és elkezdtem átöltözni. Kifésültem a hajamat és egy teljesen minimális sminket tettem fel, majd felvettem a fekete szövetkabátomat és a táskámat majd kinyitottam az ajtómat ami mögött anyám döbbent feje fogadott.
-  Tudnod kéne hogy egy lányt hagyni kéne reggel készülődni. Főleg az első napján. - mondandómat egy mosollyal egészítettem ki, majd csókot nyomtam az arcára és elindultam le a lépcsőn.
Friss kávé illat csapta meg az orromat, ezért azonnal elindultam a konyhába, bár tudtam hiába, hisz nem apám újságot olvasó alakja fog fogadni.
-  Jó reggelt, Ad! - köszöntött kedvesen Derek.
-  Neked is, D! - mosolyogtam rá kedvesen és elvettem a kikészített reggelimet.
-  Tudod már hogyan jutsz el az iskolába?
-  Fogalmam sincs. - ráztam meg a fejem.
-  A kulcsaid! - bökött fejével a pulton heverő kulcscsomóra.
-  Huh. - kerekedtek ki a szemeim. - Köszönöm, Derek.
-  Legyen szép napod!
Intettem neki és elindultam megismerkedni az új autómmal, ami mellesleg egy BMW. Végig húztam kezemet a polírozott motorháztetőn, egészen a az ajtó kilincséig. Beültem a kényelmes fekete bőr ülésbe és azonnal beindítottam hogy megismerjem csodálatos hangját.

Az iskolában diákok csoportos tömege fogadott, ahogy a hatalmas iskola ajtó felé haladtak. Néha-néha dudálnom kellett hogy eltudjak menni a kiszemelt parkolóhelyemre.
Miután nagy nehezen megváltam szeretett új autómtól, elindultam megkeresni az igazgató irodáját. Ott beszélgetni kezdett velem és átadta a könyveimet az órarendem és a szekrény kulcsomat, amit azonnal felraktam az új kulcstartómra, amit tegnap kaptam Colton-tól afféle "Üdvözöllek" ajándék formájában.
-  A szekrényed mint látod a 175. Ez még a földszinten helyezkedik el, a lépcsőtől jobbra. Hamar megtalálod. - somolygott majd folytatta. - Nagyon remélem jó példát fogsz mutatni az új osztályodnak Adolfine. Láttam hogy kiemelkedő a tanulmányi eredményed. - sorolta a további észrevételeit miközben felsétáltunk a lépcsőn. - Elkísérlek az osztályodba, de a többi a te dolgod lesz.
-  Köszönöm!
Másodpercek múlva benyitott egy terembe. Az osztály automatikusan felénk fordult, de a tanár még befejezte a táblára írt szöveget.
-  Gyerekek, ő itt az új osztálytársatok, Adolfine Bane. Segítsetek neki, rendben? - inkább parancsnak hangzott a feltett kérdése, de senki nem kezdett vitatkozni vele.
Biztatóan felém biccentett majd kilépett a teremből. Egyetlen egy üres padot találtam és barna hajú srác mögött, aki engem figyelt amióta beléptem a tanterembe. Lehajtott fejjel elindultam az üres pad felé és ott vártam addig amíg ki nem csengettek.
Amint az megszólalt én voltam az első aki elhagyta a tantermet és a szekrényéhez ért. Azonnal bepakoltam minden felesleges könyvet és a kabátomat majd tanácstalanul indultam el megkeresni a nyelvi előkészítő termét.
A lépcső fordulóban megéreztem valakinek a leheletét a hátam mögül, aminek hatására ösztönösen megfordultam. Az a srác állt előttem aki mögé beültem az első órámon, itt a Beacon Hills-ben. Összeráncolt homlokkal néztem rá és vártam hogy megszólaljon, amit meg is tett néhány másodperc múlva.
-  Milyen órád lesz? - meg sem várta a válaszomat kivette kezemből az órarendet és azt kezdte el vizslatni. - Hm. Milyen érdekes, ugyanolyan óráink vannak. A sors is egymásnak szánt minket. - pillantott rám és egy mosolyt küldött felém.
-  Nem hinném hogy az órarendünk miatt egymásnak szánt minket a sors.
-  Kitudja? - tárta szét a karjait és visszaadta az órarendem. - Gyere elkísérlek. - biccentett a fejével egyet ami azt jelentette hogy kövessem.
-  És.. - kezdtem hogy megtörjem a kialakult csendet. - Hogy hívnak?
-  Brad vagyok. Te pedig Ad. Látod? - fordult felém. - Még a nevünk kezdőbetűi is követik egymást.
-  Brad az őrült? - húztam fel egyik szemöldököm mire felnevetett.
-  Bírlak, Ad.
Éreztem hogy összesúgnak a hátam mögött és legszívesebben megálltam volna és megmondtam volna nekik hogy ha valami gond van azt nekem mondják el, ne egymásnak, de nem akartam első nap konfliktust ezért inkább csendben maradtam és azért imádkoztam hogy bár hallanám őket, bárcsak tudnám miről beszélnek.
-  Most jött ide és máris Brad legyeskedik körülötte. - szólalt meg egy váratlan lány hang a fejemben.
-  Na nem mondd. Engem két éve folyamatosan visszautasít. - váltotta fel egy másik.
Értetlenül bámultam magam elé és ösztönösen hátra fordultam hogy rájöjjek kik a hang forrásai. Egy szőke göndör és egy barna egyenes hajú lány. Semmi extra nincs bennük. Mind a kettő ugyanazt a ruhát viseli, csak más színben. Túl jól ismerem az ilyen lányokat és nagyon jól tudom hogy jobb ha nem ismerkedek velük.
Brad megbökte a vállamat amitől megszűnt a fejemben kialakult beszélgetés.
-  Minden rendben? - ahogy kimondta megszólalt a csengő.
A folyosó végéről jött a hang, az én fejembe mégis úgy hasított bele az éles kongások zivatara, mintha közvetlenül a fülem mellett helyezkedne el. Kiejtettem minden könyvet a kezemből ahogy lüktető halántékomhoz kaptam. Felordítottam annak reményében hogy szűnni fog a hang, de csak erősebb lett. Erősebb és több. Egyszerre bombáztak meg különböző zajok, mint például ajtó csapkodás, nevetés, láb dobogás és különböző idegesítő hang amit a csengő megszólalása vált ki a diákokból. A földre rogytam annyira fájdalmasan lüktetett a fejem és a hangok még mindig nem szűntek meg. Olyan érzés volt, mintha két fal nyomná össze a koponyámat, vagy inkább négy. Kiszáradt a szám és azt éreztem mindjárt szétrobban a fejem, akárhogy ordítottam, a falak nem könyörültek meg rajtam.
Aztán hirtelen minden megszűnt, csak néhány láb dobogást hallottam, azt is messziről és egy heves szív dobogását közvetlenül mellőlem. 
Heves légzésemet próbáltam csillapítani miközben félve pillantottam fel Bradre.
-  Mi volt ez? - kérdezte rémülten.
Megráztam a fejem. - Nem tudom.

  _____________________________________________________________________

Sziasztoook Kedve Olvasók! :) Remélem örömmel olvastátok a második részt amit hoztam nektek. :) Köszönöm a Második Díjjamat is, amit megtaláltok az arra kijelölt "menü pontban" és köszönöm a feliratkozókat és a majdnem 300(!!) oldalmegjelenítést! :) 
Remélem ti is kipihentétek az iskola első hetét és készen álltok a következőre :D A másik blogomban --> http://ontheislandof-dreams.blogspot.hu/ , remélhetőleg holnap felrakom az új részt. :) 
Lehetséges hogy később fognak felkerülni a részek a megszokottnál, hála a nyolcadik osztálynak.(L) De mindent megteszek hogy ne legyenek több hetes késések. :)
#szeretlektiteket