2013. november 18., hétfő

Sixth Chapter



 Mégis mire számítottam? Hogy a sokadik agyszüleményem igaz lesz? Esetleg hogy Brad majd egy kis érdeklődést fog mutatni irántam? Egyik sem történt meg.
Amilyen hirtelen szólalt meg a csengő azon a szokatlan fülsüketítő hangján, olyan hirtelen tolta ki mindenki maga alól a székét és indult meg az ajtó felé. Egyedül én voltam az akit leláncoltak a zajok a faszékhez. Illetve nem. 
Brad mellettem ült, szemeit rajtam tartva, nem törődve a barátaival, akik Brad vállát megütögetve hagyták el a termet. Egy pillanatra megfordult a fejemben hogy vele is ugyanazok történnek meg mint velem, hogy ő is ilyen élesen hall mindent és hogy vele is ugyanúgy szórakozik a képzelete.
Nem szólalt meg csak figyelt tekintetével fogva tartva az enyémet. Barna íriszei szinte az arcomba fúródtak és nem akartak eltűnni onnan. Zavaró, már inkább idegesítő viselkedése az őrületbe kergetett és nem tudtam szabadulni tőle. Lehetetlennek tűnt megmozdulni vagy megszólalni a jelenlétében. Tekintetemet hiába kényszerítettem más irányba nézni, az valahogy mégis mindig visszakéredzkedett gyönyörű arcára. Kifejezéstelen tekintete kérdéseket emésztett fel bennem, amik már a nyelvemen voltak, de azokat kimondani nem tudtam, csupán egy mély levegő vételig sikerült eljutnom. Mire vár? Mondanom kéne valamit?
Tanácstalanul ültem ott és vártam valami jelre, amit a szabadulásomért küld majd valaki. Lehet ez is csak egy őrült agyszüleményem, biztos csak a képzeletem szórakozik velem. De miért szórakozik? 
Brad felé akartam fordulni, szorosan magamhoz akartam ölelni, beszélni akartam hozzá, mondani akartam neki valamit, de csak a gondolataimban jutottam el odáig. 
Ki kellett ebből a "börtönből" szabadulnom. Muszáj volt leküzdenem az érzést amit Brad váltott ki belőlem. 
Nagy nehezen erőt véve magamon, elkezdtem elpakolni a kémia felszerelésemet és felálltam a helyemről. 
-  Ad.. -szólalt meg váratlanul, szinte már figyelmeztető hangján amibe az egész terem, és vele én is beleremegtem. 
És hangja elindított egy apróbb "földrengést". Tisztán hallottam az üvegek óvatos koccanását, az ablakok remegését, a terem plafonjára szerelt villanyok tartócsavarjainak a húzódását, amik olyanok voltak mintha elakarnák engedni azt. Félve pillantottam fel a pont felettem elhelyezkedő villanysorra. 
A terem  végéből érkező csattanás jelezte, hogy a csavarok feladták, kilazultak, elengedték a könnyű burkolatot. Szilánkok repkedtek mindenfelé, miközben egy következő alany zuhant a kemény talaj felé. Teljesen ledermedve álltam ott, sikítani sem tudtam. Mi van ha ez a valóság? Csak reménykedtem hogy ez nem történik meg, és élve kijutok, sérülések nélkül a teremből. Csak figyeltem a repkedő szilánkokat és vártam arra hogy mi történik. Mi a következő lépés. 
Hirtelen egy erős kéz a hasamnál fogva húzott az ajtó felé és tolt ki azon. Fel sem fogtam mi történt, olyan hirtelen ment végbe a cselekvés. Az egyik pillanatban még a teremben álltam lemeredve, aztán a másikban már az iskola folyosóján figyeltem Brad feszült arcát.
-  Ez.. - köszörültem meg a torkomat. - Ez..most..megtö.. - mondatomba belevágva hallgattatott el.
-  Nem. De most ugyanúgy ott feküdnél eszméletlenül. - köpködte idegesen a szavakat. 
Uralkodni próbált magán, de nem tudott. Fogalmam sincs mi idegesítette így fel, főleg ha az előbb történtek nem voltak valósak.Tekintetemet az előbb elhagyott terem ajtajára szegeztem és igyekeztem felfogni mi is játszódott le ismét az agyamban..jobban mondva, hogy eddig mi is játszódott le benne. A suli első napján a fura zajok sokasága, az a vörösen izzó szempár az erdőben, a szekrények harca az iskola folyosón és most a teremben történtek.. Mintha a saját halálomat idézném meg mindig.
-  Reszketsz Ad. - nézett rám most már aggódó tekintettel. 
-  Én csak..el kell mennem. - ráztam meg a fejemet, halántékomra téve ujjaimat. 
Megfordultam és elindultam a kijárat felé, nem törődve semmivel. Muszáj volt eltűnnöm, kiürítenem a fejemet és lefoglalnom magamat valamivel. Távol kellett kerülnöm ettől a várostól. Tenyerem az iskola ajtó hideg felületéhez ért, de még mielőtt kinyithattam volna egy meleg kezet éreztem az enyémen. 
-  Nem mehetsz el. - suttogta kérlelő hangon. - Nem mehetsz el.
-  Hagyj kimenni, Brad. Kérlek. Nyugalomra van szükségem.
-  Maradj mellettem. - barna szemei most feketén ragyogtak, amikben dühöt láttam. - Nem fog többet ilyen történni, csak maradj velem. 
Kezeinkre néztem, amik még mindig egymáson pihentek, majd vissza az íriszeire és végül az ajtóra. Semmire nem vágytam jobban mint a szabad levegőre.
-  El kell innen tűnnöm. - húztam ki tenyere alól a kezem és toltam ki az ajtót.
Sietős léptekkel mentem le a lépcsőn, majd egyenesen az engem váró autómhoz. A táskámban kutattam a kulcsaimért, és reménykedtem hogy most nem akarnak eltűnni és bujkálni előlem. Amint az ujjaim a hideg fémhez értek, azonnal rákulcsolódtak és kihúzták a táskából. Sietve kerestem elő az autó kulcsát miközben már az ajtót nyitottam.
Kirázott a hideg és a gyomrom görcsbe rándult, amikor megéreztem jelenlétét mögöttem. Szemeimet leszorítva imádkoztam hogy ez is csak egy agyszüleményem legyen, és tűnjön el minél hamarabb. Mindig feszülten és leláncoltan érzem magam a jelenlétében, és most nem akartam oda ragadni a parkoló kellős közepére. Reméltem hogy elment, ezért óvatosan kinyitottam a szemem, de amint az autó ablakán megláttam sötét tekintetét, újra uralkodott felettem.
-  Miért nem hagysz békén? - suttogtam jól artikulálva, majd nyeltem egy hatalmasat.
-  Nem tehetem. - simított végig óvatosan a hajamon, amelytől újra görcsbe rándult a gyomrom. - Engedd meg, hogy veled menjek.
Mi baj lehet belőle, ha engedem hogy velem jöjjön? Igaz nem szeretnék órákat kocsikázni egy számomra ismeretlen  helyen, de azért jó lenne ha lenne mellettem valaki, aki ismeri a környéket. Éreztem hogy egy óvatos mosoly kúszik arcomra, amit most Bradnek címeztem. Legyőzötten fordultam meg, hogy tudtára adjam a válaszomat, de akkor újabb kérdések fogalmazódtak meg bennem. Miért akarom hogy velem jöjjön? Én nem akarom ezt. Tőle kell távol maradnom, nem az iskolától.
-   Sajnálom Brad, de nem. - tértem észhez másodpercek alatt.
-  Sajnálom Adolfine, de nincs más választásod. - ezzel kivette a kezemből a kulcsaimat és hihetetlen sebességgel ültetett be az anyósülésre majd ült ő maga is a kormány mögé.
-  Brad! Brad azonnal nyisd ki az ajtókat! - mondtam neki nyugodt, türelmes hangnemben.
Mintha meg se hallotta volna, teljesen hidegen hagyta a kérésem és lehet az is hogy mellette ülök, a saját kocsimban.
-  Brad nem rabolhatsz el! Nyisd ki az ajtókat! Hallod?
-  Ha szabadabbnak érzed magad tőle, akkor leengedem az ablakodat. - sóhajtott fel unottan majd tényleg leengedte az anyósülés felőle elektromos ablakot, de épp csak annyira, hogy a kezem kiférjen.
-   Ezt nem hiszem el.. elrabolnak a saját kocsimmal. - nevettem fel kínomban.

Viszonylag sikerült lenyugodnom az út egy részében. Fogalmam nem volt hová akar vinni, vagy hogy mit akar csinálni. Azon járt az agyam hogy hogyan tudott olyan gyorsan az autó másik oldalára menni, velem a karjaiban és hogy ült be utána villámgyorsan a kormány mögé. Szerettem volna kérdőre vonni, de mint mindig, a jelenlétében most sem tudtam megszólalni, egyedül a gondolataim beszéltek hozzám, azok is a fejemben, privát módon. Nem értettem miért van rám ilyen hatással. Semmit nem értettem vele kapcsolatban.
Letért az útról és egy kisebb ösvény szerűségen hajtott tovább, egészen addig amíg egy közepes méretű drót kerítés meg nem állított minket. Nyugodtan kiszállt majd megkerülte az autót hátulról és nekem is kinyitotta az ajtót.
-   Szállj ki. - parancsolt rám rekedt hangján aminek engedelmeskedtem.
-   Miért jöttünk ide? - kérdeztem meg félve, ahogy végig néztem az előttem elhelyezkedő természetes, őszi erdőt.
-   Tisztázni a dolgokat. - hideg ujjait a halántékomhoz érintette majd mélyen a szemeimbe nézett. - Sajnálom hogy ezt kell tennem. Hidd el, nem én akarom így. Csak tedd amit mondok.
A fekete íriszei láttán egyre jobban éreztem és láttam magam körül mindent sötétülni aztán mindent elborított a feketeség. Csak tedd amit mondok. - hangoztak szavai mindenfelől.


_______________________________________________________________

Sziasztok! :) Régen hoztam részt, ezért próbáltam egy kicsit a megszokottnál hosszabbra húzni a részt és érdekesebbé tenni. Ígérem a következő részekben már több minden kiderül, reményeim szerint és izgalmasabbak is lesznek a részek. Az ok amiért nem hozok sűrűn részt : a nyolcadik osztály, és a kevés szabadidő. De igyekszem ezen változtatni. Remélem tetszett és kérlek titeket valami nyomott hagyjatok magatok után! ui.: Milyen az új design? :3 
Csók. H. xx


2 megjegyzés:

  1. Egyszerűen..tökéletes..imádtam!!Hamar hozd a részt!<3

    VálaszTörlés
  2. Hello! kész a kritikád: http://www.villamlany-kritikak.blogspot.hu/2013/12/9-kritika.html

    VálaszTörlés